Szabadkán születtem, és a középiskola elvégzéséig ott éltem. Orvosdoktori diplomámat 1985-ben szereztem a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen, Szegeden. A végzés után az egyetem Anatómiai Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgoztam. 1989-ben a szombathelyi Markusovszky kórház Központi Laboratóriumába kerültem, és ott lettem az orvosi laboratóriumi vizsgálatok szakorvosa. 1992-ben az Houstonban (USA, Texas) a Baylor Medical School Élettani intézetében dolgoztam. 1993 és 1997 között a Byk Gulden Referencia Laboratórium (Budapest) vezetőjeként hormon és tumormarker vizsgálatokkal foglalkoztam. 1997 és 2005 között a Roche Diagnosztika munkatársa voltam, ahol az indikációs marketing területe tartozott hozzám.
2005 – 2007 között a Prodia Zrt vezérigazgatójaként felügyeltem a laboratóriumi hálózatot. 2007-től 2015-ig a Corden Laboratóriumi hálózat orvos-szakmai vezetője, valamint a Péterfy Sándor utcai Kórház, Baleseti Központ Mikrobiológiai Laboratóriumának helyettes főorvosa voltam, majd két és fél éven át a Beckman Coulter Magyarország Kft. orvosszakmai vezetőjeként dolgoztam. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében tanácsadóként dolgozom Budapesten.
A Dr. Bezzegh Szakértői Iroda Kft-t 2008-ban alapítottam, és azóta foglalkozom szakmai tanácsadással, szakértői tevékenységgel.