Pár napja jelent meg a British Medical Journal nyílt, interneten is elérhető kiadásában egy komoly érdeklődést kiváltó közlemény. A tudományos vizsgálat során az elmúlt pár évtizedben megjelent 263 különböző, de jól megalapozott, és megfelelő minőségben publikált tudományos munka eredményeit összesítették, és az így kapott adatokon megvizsgálták a az emelkedett össz-koleszterin érték, illetve az LDL-koleszterin emelkedett értéke, és a halálozás, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát.
A vizsgálat az eddigi ismereteinkkel homlokegyenest ellenkező eredményt adott: 60 évesnél idősebb személyek esetében tovább éltek a magasabb össz-koleszterin szinttel, illetve emelkedett LDL-koleszterin szinttel bíró személyek. Korábban úgy gondoltuk, hogy az emelkedett koleszterin értékek a szív-érrendszeri betegségek kialakulását elősegítik, és így hozzájárulnak a korai halálozáshoz – a most megjelent közlemény ezt látszik megcáfolni.
A tudományos munka bizonyosan komoly visszhangot fog kiváltani, és sokan ellenőrizni fogják megállapításait. Mivel azonban a rendelkezésre álló adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a magas koleszterin érték idősebb korban nem jelent fokozott egészségügyi kockázatot, szükséges újragondolnunk a koleszterin-csökkentő gyógyszerek használatát, különösen a 60 évesnél idősebb személyek esetében.
Forrás: